Szilveszter 2010

Írta: Délmagyarország 2010

Hogyan tölti a szilvesztert? Ezen a napon is fellép?

Egy humoristának a szilveszter nyilvánvalóan munkanap, sőt mondhatni megkoronázása a főszezonnak. Ami a kokárdaárusnak a március, a fagylaltosnak az augusztus, a humoristának az a december. A szilveszter pedig olyan biztos elfoglaltság, amit gyakran már nyáron lefoglalnak a naptáramban. Vannak rendezvényszervezők, akik ilyenkor kapnak észbe, és most keresnek humoristát, nekik azt szoktam mondani, hogy aki ilyenkor még ráér, azt minek meghívni?

Egyébként az ünnepet kompromisszumos megoldással teljesítem. A „civil” szilveszterem érdekében évek óta igyekszem úgy szervezni a fellépéseimet, hogy már magánemberként, a feleségemmel, családommal tudjak átlendülni az újévbe, és a szórakoztatóiparban egy pár órára megpróbálok átállni a másik oldalra.

Szentesi születésű, Szegeden tanult. Volt Ortutays és Ságváris ismerősök azt mondják, már a gimnázium alatt is "vicces gyerek" volt. Hogyan kezdődött a humorista pálya?

Én úgy emlékszem, sosem voltam kifejezetten az osztály bohóca, a szakmába is először mint író ember kerültem, és csak jóval később derült ki, hogy mennyivel egyszerűbb, ha nem bízom másokra a poénjaim előadását, hanem megpróbálom azokat én magam elrontani. Viszont valóban már gimnáziumban formabontó rovatom volt az iskolaújságban, ráadásul az első próbálkozást, ahol az írásaim közönség elé kerültek, és így az első sikert is a szegedi éveknek köszönhetem. 1995-ben a Középiskolás Művészeti Héten volt erre lehetőségem és lelkes közreműködő gárdám, akiknek azóta is hálás vagyok. Akkor derült ki számomra, hogy a barátaimon kívül mások is értik a poénjaimat.

Mit lehet tenni akkor, ha a közönség nem értékel egy poént, történetet? Lehet-e előre tudni, mi fog "ütni"?

Gyorsan mondani kell valamit, amin nevetnek. Tulajdonképpen ezzel a mondattal össze is lehet foglalni az egész műfajt. Ha a fellépő egyszer megbotlik, de tovább tudja gördíteni a szekeret, a közönségnek fel sem tűnik. Akkor van gond, ha hosszabb ideig nem tud feltápászkodni, akkor viszont már szinte menthetetlen a helyzet.

Az viszont igaz, hogy nálam évtizedekkel rutinosabb humoristák is megegyeznek abban, soha nem lehet biztosan megjósolni, fog-e működni egy poén, vagy sem. Bízni mindenesetre nem árt benne, mivel a történetmesélés már csak ilyen: meglepően jól fel lehet javítani egy közepes ötletet lelkesedéssel, viszont a legjobb poént is el lehet rontani, ha nem bízunk benne.

Bizonyára sokan akarják Önre "tukmálni" a saját, általuk humorosnak
értékelt sztorijaikat, vicceiket. Hogyan kezeli ezeket a helyzeteket?

Mosolyogva bólogatok, és közben megpróbálok harmadfokú egyenletekre gondolni. Legtöbbször nem is velük van a probléma, sokan azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy ha engem látnak, belekerülhetnek egy történetbe. Van, aki mindenáron szerepelni akar, és van, aki retteg tőle, hogy fog. És persze van, aki azt mondja, nem szeretné, hogy szóba hozzam, pedig csak ezért szólított meg. Összességében jók a tapasztalataim, az emberek nagyon kedvesek, ahogy azt Angelina Jolietól is tudhatjuk.

Három gyermekes családapa: mennyi ideje marad a gyerekekre? Mekkora
humorforrást jelent a család?

Sajnos jóval kevesebb időt tudok a gyerekekkel tölteni, mint amennyit szeretnék. Amikor viszont együtt vagyunk, akkor elég intenzív dózist kapok. Azt mondom, akinek egy gyereke van, az nem tud semmit, kettőnél már megszaporodnak a teendők, akinek viszont három van, az soha sem unatkozik. A család nem csak kiapadhatatlan humorforrás, de egyben alkotótársam és az első közönségem, a feleségem pedig azon felül, hogy a múzsa feladatait ellátja, gyakorlatilag a könyvelőm és az ápolóm is.

Dolgozott-e valaha az eredeti szakmájában, építészként?

Nem, egy percet sem. Úgyhogy eredeti szakma helyett én inkább fedőtevékenységnek hívnám. Arra jó, hogy ha a gyereknek be kell diktálnia az osztálynaplóba, komolyabban hangzik, hogy apuka építészmérnök.

A HVG címlapcsapatát vezeti: hogyan zajlik a munka?

Vezetésről talán túlzás beszélni, inkább csak próbálom rángatni a kormányt a szerelvényen, de azt mások is fogják. A címlapokat hárman készítjük D. Nagy Béla és Szoboszlay Péter grafikusokkal. Mindig a készülő lapszámhoz igazodunk, egy munkán egy napot dolgozhatunk. Reggel kiderül, melyik cikkhez készítjük a plakátot, estére már nyomdába kell küldenünk. Lapzárta idején, zaklatott újságírók között, jó hangulatban készítjük a grafikáinkat. Belülről nagyon szórakoztató munka, kívülről nézve a létező legunalmasabb dolog. Három fickó ül egy asztalnál reggeltől estig, firkálgat és gondolkozik.

Mi az, amit nem szívesen vállal el?

Erősen megválogatom a felkéréseimet, hallottam is már kollégáktól, hogy én milyen arisztokratikusan állok ehhez a kérdéshez, pedig szerintem alapvető, hogy mindenki maga döntse el, mihez adja a nevét és az arcát. Nem lépek fel semmilyen politikai színezetű rendezvényen, nem ugrom ki tortából születésnapon, esküvőn, és nem szerepelek reklámokban. Büszke vagyok rá, hogy még így is több felkérésem van, mint amennyit el tudok vállalni.

Divat lett a Dumaszínház, Ön pedig tavaly megkapta a Karinthy-gyűrűt. Hogyan reagál a sikerükre az idősebb humorista generáció? Támogatón vagy féltékenyen?

Ismerek olyat, aki úton-útfélen rosszat mond a Dumaszínházról, és hallottam olyanról is, akinek azóta nincs munkája, hogy ez a műfaj befutott. Vannak viszont, akik nemcsak elviselnek, de támogatnak is bennünket, ami ebben a szakmában, ahol mindenki egy primadonna hiúságával építi a maga karrierjét, szinte elképzelhetetlen. Köztudottan sokat köszönhetünk Fábry Sándornak vagy a Rádiókabaréban Sinkó Péternek, de nem egy előadáson találkoztam már Sándor Györggyel is, akitől sok dicséretet kaptam. Az is igaz persze, hogy a féltékenykedőket kevesebbet látom, senki nem fog azért beülni az előadásomra, hogy irigykedjen.